Nincs fontosabb az egészségnél

Egy nagycsalád életében nincs fontosabb az egészségnél, mert nálunk egy váratlan betegséghullám következményeit hetekig is nyöghetjük.

fontosabb az egészségnél

 

Szerencsésnek mondhatom magam, mert igazán ritkán betegek a gyerekeim és akkor is általában – rájuk nézve – enyhe lefolyású nyavalyákat kapnak el. Bezzeg mi, szülők! Soha nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű hányás-hasmenéses járvány engem jobban meggyötör – Férjről nem is beszélve, de ő pasiból van (!) -, mint a gyerekeimet. Amióta ezt tudom, a lehető leghamarabb biztonságos távolságba helyezem eme betegség legapróbb jeleit is magán hordozó csemetémet, mert a világháborút megélt nagyszülők valahogy ellenállóbbak ezen parazitákkal szemben, én meg utálok három napig a mosdóban ülni egyfolytában…, unalmas is és még a csempe színét se szeretem.

Persze nálunk a betegségek idején is vannak váratlan, vicces megmozdulások, mert különben nem is lennénk igazi nagycsalád. Megvan, amikor anyának két keze van és egy egyszerű gyomorrontás következtében négy gyerek hány egyszerre a lakás öt sarkában, Férj pedig bezárkózik a hálóba a szagok és a hangok elől? Próbáltad már hogy mutat a frissen festett falon az ipekakuána? Nem?! Pedig életed lehetőségét hagyod ki… És azt tudtad, hogy egy pirula is elég ahhoz, hogy valakiből kihozza az állatot? Nagylányból fél nap alatt lett dagadt katica (ödéma+pöttyök) egy allergiás roham hatására. Nagyon sajnáltam szegényt, de akárhányszor ránéztem, muszáj volt röhögnöm…, szégyelltem is nagyon magam.

Balesetek tekintetében már nem vagyunk ilyen szerencsések. Túlélhető-e a gyerekkor balesetek nélkül? A kérdés szerintem költői, a válasz pedig rövid és tömör: nem…

.

fontosabb az egészségnél

 

A bővebb válasz ennél jóval összetettebb és sokkal árnyaltabb: mint gondos szülő természetesen mindent megteszek annak érdekében, hogy a gyerekek ne kerüljenek olyan helyzetbe, ami veszélyt jelenthet rájuk nézve. Nem hagyom elől a tisztítószereket, elzárva tartjuk a gyógyszereket, a szúró- és vágószerszámoknak külön rejtekhelyük van, a biztonságos közlekedés alaptételeit százszor és százszor (akár napi rendszerességgel) el- és átismételjük mindenkivel a maga szintjén, de ennek ellenére néha mégis megtörténik a baj, mert nem tekerhetjük vattába a lurkókat és a kezüket sem foghatjuk folyamatosan.

Megélve sok, anyára-ráhozom-a-frászt típusú helyzetet, arra az álláspontra jutottam, hogy bizonyos szituációkat – ésszerű határok között – igenis meg kell élnie, tapasztalnia a gyereknek ahhoz, hogy a tudatába vésődjön, ha ezt és ezt csinálja, akkor annak meglesz a következménye és még fáj is. A saját maguk által szerzett – néha keserű, fájdalmas – élmények minden szülői figyelmeztetésnél többet érnek. Nagyfiú sem hitte el, hogy ha kidugja a fejét a lépcső korlátján, akkor nem fogja tudni visszahúzni, mert útban lesz a füle… végül egy zsírral bekent szilikonos úszósapka segítségével sikerült kiszabadítanunk…, azóta mindig lapul egy a táskámban az ilyen helyzetek gyors és szakszerű kezelésére.

Ötgyerekes édesanyaként már szinte családtagnak számítok a közeli kórház személyzete számára: az orvosok és a nővérek név szerint ismernek engem és a gyerekeket is, fel tudják idézni, hogy melyikük mikor járt náluk utoljára és melyik milyen sérülést szerzett (volt már minden: törés, zúzódás, bőrlenyúzás, ficam, rándulás, mély seb…). Szerencsére eddig mindig elég volt csak előkapni a TAJ-kártyát és máris állhatunk sorba a betegfelvételnél, és az ellátásra sem lehetett soha panaszunk… ráadásul a matricagyyűjteményünk is szépen gyarapodik.

Mi a helyzet külföldön?

egészségnél nincs fontosabb

 

Betegség/baleset nem csak otthoni körülmények között, illetve itthon, a határainkon belül történhet, hanem akkor is, ha átlépjük a határt és külföldre utazunk (a gyerekek ugyanis pontosan ugyanazzal a lelki nyugalommal potyognak le a parkbeli fákról és szenvednek sérülést idegen környezetben az otthonunktól több száz kilométerre, mintha csak az ablakunk alatt elterülő játszótérről lenne szó). Na, ez az igazi szülő-para. Mert nem elég, hogy nagyon mélyre kell nyúlnom a szürkeállományomba, hogy felidézzem, hogyan mondják a ficamot vagy a zúzódást ilyen-olyan nyelven, de még a pénztárcánk tartalma is rámehet egy-egy kisebb-nagyobb kezelésre, ha nem voltunk elég előrelátóak és nem végeztünk el otthon gyorsan egy orvosi szakképézést, hogy külső segítség nélkül oldjuk meg a problémáinkat.

Szerencsére létezik ennél egyszerűbb megoldás is: egy okos kis plasztiklap – Európai Egészségbiztosítási Kártya -, amelyet bárki ingyen kiválthat és segítségével ideiglenes tartózkodás idején az Európai Unió bármelyik huszonnyolc tagállamában, valamint Izlandon, Lichtensteinben, Norvégiában és Svájcban igénybe veheti az állami egészségügyi ellátást, amennyiben arra orvosi szempontból szüksége van, ugyanolyan feltételekkel és költségek megfizetésével (bizonyos országokban ingyenesen), mint az adott országban biztosítással rendelkező személyek. (A kártyát Magyarországon kell igényelni és a kibocsátásra is itt kerül sor.)

A kártyahasználattal kapcsolatos fontos információk:

  • nem helyettesíti az utazásbiztosítást. Nem jogosít magánfinanszírozású egészségügyi ellátás igénybevételére, és segítségével nem fedezhetők az olyan költségek, mint pl. visszaútra szóló repülőjegy, vagy az ellopott/elveszített vagyontárgyak értéke.
  • nem fedezi a költségeiteket, ha kifejezetten olyan céllal utaztok, hogy orvosi kezelést vegyetek igénybe,
  • nem garantál ingyenes szolgáltatásokat. Miután az egyes országok egészségügyi rendszere más és más, ezért előfordulhat, hogy azok a szolgáltatások, amelyekért hazánkban nem számolnak fel pénzt, egy másik országban nem ingyenesek.

(Ha szokásos tartózkodási helyeteket elhagyva más országba költöztök, ne az Európai Egészségbiztosítási Kártyával vegyétek igénybe az orvosi ellátást, hanem jelentkezzetek be új lakhelyetek egészségügyi ellátórendszerébe az S1 nyomtatvány kitöltésével.)

További könnyítésként a kártyához köthető különböző alkalmazásokat okostelefonra is le lehet tölteni.

Available on the App Store Get it on Google Play Download from Windows Store
Available on the App Store Get it on Google Play Download from Windows Store
  • Útmutató arról, hogy miként kell használni az Európai Egészségbiztosítási Kártyát az Európai Unió huszonnyolc tagállamában, Izlandon, Lichtensteinben, Norvégiában és Svájcban.
  • Általános információkat tartalmaz a kártyáról, a vészhelyzetben hívható telefonszámokról, a biztosítás által fedezett kezelésekről és költségekről, illetve arról, hogy miként kell visszaigényelni a költségeket, illetve, hogy kivel kell kapcsolatba lépni, ha elveszítette kártyáját.
  • Az alkalmazás 25 nyelven érhető el, a nyelvek közötti váltás nagyon egyszerű.

Fontos! – a kártyát nem lehet az alkalmazással létrehozni vagy letölteni.

A poszt az Európai Unió Európai Egészségbiztosítási Kártya projektének támogatásával jött létre.

Neked már van?

Hozzászólás