Míg a gyereknevelésbe már úgy ahogy belejöttem, a tojásfestés valószínűleg örökre kívül marad a komfortzónámon, pedig nem vagyok már kezdő.
A tojásfestés számomra olyan, mint az X-akták, vagyis az igazság mindig odaát van… magyarul: a szép, igazán dekoratív tojások szinte kivétel nélkül a szomszédban készülnek, soha nem nálunk, pedig rendre próbálkozom, de az elkészült példányok…, nos, azok meg rendre a kukában végzik. Biztosan mások is vannak így ezzel, csak nekik tutira nem én vagyok a szomszédjuk.
Pedig igazán nincsenek nagy igényeim, nem akarok én patkolt meg batikolt tojást, olyan snassz mezei, egyszínű, foltmentes is megfelelne, helyette azonban van szalvétába ragadt csillámporos, feketének indult szürkébe hajló lila, amire Legkisebb még rapakolt néhány matricát a jobb összhatás kedvéért (valami borzalom, még megfogni is fáj, nemhogy közszemlére tenni az ünnepi asztal közepére), van félig főtt-félig kifújt, teljesen kifújt repedt héjjal, jól megfőtt félig megpucolva és megrágcsálva (“Senki nem szólt, hogy ez festenivaló!”), csak mint a búcsúban.
Főzzük vagy fújjuk?
A problémák nálam már az alapoknál jelentkeznek. Fújjuk vagy főzzük? Mármint a főszereplőt, a tojást. És utána jön még csak a java, a festés…
Ha főzzük…
A legegyszerűbb módszer ugyebár a bolti tojásfesték alkalmazása frissen főtt tojáson, mert a mély – de legalább nem szép – színek kivitelezéséhez jó, ha kellően meleg, de legalább langyos a tojás… és persze az sem árt, ha nem repedt, mert akkor inkább dínótojásokhoz hasonló végeredményt kapunk az egységes színvilág helyett.
Nálam már a melegen tartás sem egyszerű, mert tuti, hogy akkor történik azonnali szülői beavatkozást igénylő atomtámadás a gyerekszobákban, amikor a csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően ideális a tojások hőmérséklete, épp készen áll minden a startra, de mire visszatérek a világmegmentő küldetésemből – értsd: kibányásztam a padló résébe beszorult lego fénykardot -, addigra már csak hűlt helyét találom a forróvíznek és a tojásoknak is…, de legalább csinálhatok tojáskrémet a család nagy örömére. (Csak tudnám, mihez kezdjek a kibontott tojásfestékekkel, amelyek víz nélkül, por formájukban is kiválóan beszíneznek mindent, ami az útjukba kerül?! Bizonyára felmerül benned a kérdés, hogy ha ennyi bajom van a színezési képességükkel, miért nem használok gumikesztyűt? Használtam… egyszer… és maradjunk is ennyiben. Aki ennél hosszabb magyarázatra vágyik, ajánlom, próbálja ki, hogyan lehet megszabadulni az orvosi gumikesztyűtől, miután a tűzforró tojás kissé összezsugorította a kézfejre amúgy is passzentosan illeszkedő darabot…)
Tudom, hogy a gyerekek szerint menő dínótojást reggelizni, de azért bennem mindig ott motoszkált a félelem, hogy mi a csuda lehet ezekben a tojásfestő porokban, amelyek ilyen jól megfogják a főtt tojások héját, valamint a kezemet, a csempét, a mosogatót… és akarom-e én, hogy ez az akármi bekerüljön a gyerekeim szervezetébe?! Ezt elkerülendő pár éve úgy döntöttem, visszanyúlok a múltba és jöjjön, aminek jönnie kell, vagyis a hagyományos módszer.
Régen is festettek tojást az asszonyok és nem volt nekik még instant festékük, szóval nekem is jó lesz a petrezselyemlevél, sárfány, cékla, vöröshagyma és társaik. Egyetlen apró dologgal nem számoltam, hogy ha ezt a módszert választom, akkor a tojások ehetőségi faktora drasztikusan lecsökken, mert a telt színek eléréshez legalább fél órát, de inkább többet kell lassú tűzön aszalni a zöldséges lében a delikvenseket és bár tudom, hogy létezik kínai száz éves tojás, de a konyhapultomon guruló példányok se nem száz évesek, se nem kínaiak, viszont e módszertől tutira ehetetlenné válnak. Ha mégis e környezetbarát módszer mellett döntünk, akkor minimum kétszeres mennyiséggel számoljunk a bevásárlásnál, ha főtt tojást is szeretnénk enni húsvétkor a sonka mellé és a locsolók figyelmét se felejtsük el felhívni erre az apró tényre, miközben átnyújtjuk nekik a locsolásért járó, szénné főtt egyedet.
Ha fújjuk…
A festett főtt tojások nagy hátránya, hogy megesszük őket (vagy nem… a fent vázolt okok miatt), de akárhogy is, földi létük viszonylag rövidnek tekinthető, még a környezetbarát módon festett daraboké is, mert a túlfőzés nem segít azon a tényen, hogy hamar megromlanak. Ezzel ellentétben a kifújt tojások várható élettartama sokkal hosszabb (lehetne, ha Legkisebbnek nem tetszene annyira, ahogy halk pukkanással átadják magukat az enyészetnek a konyha kőpadlóján. De azért a tartósabb fennmaradás esélye kódolva van a fújt tojások esetében, ha Legkisebbet sikerül kiiktatnom a mezőnyből.)
Ennek a módszernek is van azonban hátránya, mégpedig, hogy ki kell fújni a tojásokat. Aki már próbálkozott bármilyen, szájon át történő módszerrel, az tudja, miről beszélek. Én ezért nem is próbálkoztam soha, hanem vettem egy egyszerűnek kinéző szerkezetet, amivel olyannyira tudok menőzni, hogy Nagylány osztálytársainak szülei mindig engem találnak meg, amikor húsvét közeledtével a technika tanár bejelenti éves igényét a fejenkénti 3-4 darab kifújt tojásra.
Amíg a főtt tojások esetében maga a festés semmilyen gondot nem jelent, mert könnyűszerrel a víz alatt lehet tartani a tojásokat, addig ez nem mondható el a fújt példányok esetében. Számtalan módszert kipróbáltam már, hogy szép, egységesen színezett felületű egyedeket kapjak, de az áttörés még odébb van.
Nézzünk néhány – nem bevált – módszert!
Egyesek szerint a tuti üdvözítő eljárás a lebegő példányok – ecettel fixált – festett víz alá szorítására, ha a kézi habverő rácsai közé dugjuk őket és úgy merítjük alá. Aha… Csakhogy azt már nem mutatják a csili-vili videók, hogyan szabadítja ki az ecettől meggyengült héjú tojásokat a rácsok mögül az alkotó sérülés nélkül. Szerintem minden egyes darabhoz külön habverőt használ és egyszerűen drótvágóval levágja a végén a tojásról a ketrecet… vagy szimplán ő David Copperfield…, de akkor meg minek vacakol a festéssel?
A másik népszerű technika az akrilfesték alkalmazása. Akár ecsettel, akár szórófejes festékkel dolgozom, itt a szárítás a legnagyobb mumusom, meg hogy elfolyik a festés. Erre láttam egy tuti ötletet, hogy mindkét végén kifúrjuk a tojást (már itt megakadtam egy kicsit, mert az általam vásárolt tojáskifújó szerkezet csak egy lukkal működik, így adódik, hogy a második lukat akkor kéne fúrnom a tojásba, amikor már ki van fújva és meglehetősen törékeny, de még ezen az akadályon is átverekedném magam a cél érdekében…), átvezetünk rajta egy hurkapálcát és így egy pohárra téve gyönyörűen megszárad.
Majdnem… Az egyenesek ugyebár a végtelenben találkoznak, vagyis elgörbülnek valahol…, nos, a hurkapálca ezt sokkal rövidebb úton meg tudja tenni, nevezetesen a tojás közepén és soha nem talál ki a másik végén vagy csak akkor, amikor az akrilfesték már mindent összefogott, cserében lekopott a tojásról, és a felesleg pedig egy nagy cseppben összegyűlve odaszáradt a tojás egyik feléhez. De a marslakóknak biztos tetszene…
Elmélkedhetnék még a matricákkal való díszítésről és arról, hogy vajon a tojásra miért nem tudnak ragadni, miközben a két egymás mellé helyezett hímes példányt olyannyira remekül egymáshoz tapasztják, hogy inkább meg sem próbálkozom a szétválasztásukkal, de lássuk be, esetemben az igazság továbbra is odaát van… a szomszédban és úgy tűnik, ott is marad a tökéletesen festett hímes tojásokkal együtt.