Itt a fenyő, hol a fenyő?! Volt, nincs…, csak mint a mesékben.
A karácsonyi stressztől amúgy is megviselt idegrendszeremnek már csak az hiányzott, hogy szenteste előtt két nappal Férj azzal állítson haza a faárustól: eltűnt a kiszemelt, lefoglalt, számunkra minden szempontból tökéletes (elég magas, hogy plafonig érjen, elég vaskos, hogy jól tűrje Legkisebb orvtámadásait és elég olcsó, hogy a pénztárcánk is jól bírja…) karácsonyfánk. Mi az, hogy eltűnt? Hogy tud egy karácsonyfa eltűnni?
Töredelmesen bevallom, hogy engem személy szerint – minden szépsége és meghittsége ellenére – megvisel a karácsony. És szégyellem is magam rendesen, mert az elmúlt napokban számtalan cikket olvastam arról, hogy legalább ilyenkor hagyjuk a tökéletességre való törekvést – töredelmesen bevallom, én máskor is hanyagolom… úgy körülbelül 12 éve már -, a lényeg, hogy együtt legyen a család, érezzük a szeretetet és akkor minden okés lesz. De azért egy nyamvadt fenyő azért nem árt, ha van, ugye?
Nekünk viszont nem volt, még december 22-én sem. Ez pedig szembe ment minden korábbi gyakorlatunkkal, hogy már az ünnep előtt legalább egy héttel dugdostuk a fát az erkélyen a legszebb polártakaróm alatt, mert az a legnagyobb és ugye egyáltalán nem feltűnő, hogy egy korábban soha nem látott, nagy narancs, böszme tömeg figyel a konyhaablak alatt.
Na, most ettől nem kellett tartani, mert még egy árva tűlevél sem árulkodott arról, hogy valami készül. A gyerekek előtt nem beszélhettünk az egyre kínosabbá váló dologról, mert még legalább hárman keményen hisznek abban, hogy az Angyal hozza a feldíszített fát, és nem mi kerülünk évről évre a válás szélére a faállítási és -díszítési folyamat végére (* Még mindig nem áll a helyén a fa, mikor fogom így feldíszíteni? * Feeerde! Most még ferdééébb! * Az a csúcsdísz, nem AZ a csúcsdísz! * Miért minden gömböt a bal oldalra teszel? Most miért pakolod át őket jobbra? * Hol vannak a gyertyák? Nem vettél gyertyákat? És te? *).
Az eltűnt idő fenyő nyomában
Szép, nem szép, mi vágott fenyőt veszünk. Ennek több oka is van: szeretem az igazi fenyő illatát és vágott példány esetén kisebb az esélye, hogy a mindig aktuális legkisebb gyermekünk vészes közelségbe férkőzzön a fához, mert az ugyanis szúr, nem kicsit, hanem nagyon. E két dolog a műfenyőről nem mondható el, a földlabdás élő fa pedig szintén két okból nem jöhet szóba, egyrészt nincs belőle 2,5 méter magas (nálunk pedig csak az a fa FA, amelyik kitölti a rendelkezésére álló teret), másrészt nehezen tudom elképzelni, hogy akárhány órát is túlélne egy öttagú gyerekbanda társaságában.
Szóval, marad a vágott fenyő. Persze, én is sajnálom a kivágott példányokat, pláne azokat, amelyek a végén nem kelnek el, épp ezért nagyon megörültem, létezik már olyan lehetőség, hogy előre lefoglalja az ember a fákat a neten – kép alapján – a termelőnél és azokat pár nappal a kivágás után egy előre megbeszélt helyen átveszi… jó esetben, ha közben nem tűnik el. De a mienk eltűnt, elvitte a Grincs.
A mi Grincsünk az idén egy idős házaspár volt, akik szintén lefoglaltak egy fát az általunk is preferált kereskedőnél és helyszínen, de ők néhány órával korábban érkeztek és vitték, amit láttak, illetve amire emlékeztek, de rosszul. Nevezetesen a fa sorszámára, ami alapján beazonosítható lett volna, hogy melyik is az övék, de mivel nem emlékeztek és a mi fánk szép is volt, nagy is volt, és épp felfért a kocsijuk tetőcsomagtartójára, szóval kifizették és elvitték.
Az időközben befutó Férjet nagyon nem tudta meggyőzni az eladó, hogy az idős házaspár által lefoglalt és a kis jóindulattal is maximum Nagyfiú méretével megegyező fa megvan 2,5 méter. Így érkezett haza üres kézzel és egy ígérettel: másnapra az eladó visszaszerzi a fánkat bármi áron. Miközben a faárus telefonálgatott, mi azon imádkoztunk, hogy a kedves, idős házaspár nehogy nekiálljon kettéfűrészelni a fát, hogy mégiscsak túl magas az nekik, és biztosan elmérték, hogy csak a csúcsa fér be a házuk ajtaján.
Szerencsére nem csak magasnak, hanem túlontúl nehéznek is találtatott a fánk a házaspár számára és hazérkezvén, már késő este senkit nem találtak a szomszédságban, aki levette volt a tetőcsomagtartóra kötözött karácsonyfa aspiránst, így az megúszta a feldarabolást és mi is az újabb idegtépő köröket, hogy találjunk egy megfelelő példányt rekordidő alatt úgy, hogy abból az öt gyerek semmit ne vegyen észre és ne tűnjön fel nekik, hogy a karácsonyi vásárok helyett az idén faárusokat látogatunk a változatosság kedvéért.
Nem lett volna feltűnő… egyáltalán… á, dehogy!
Karácsony, én így szeretlek!
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!