Házi kifli, hogy jól induljon a nap

Mi kell ahhoz, hogy jól induljon a nap? Néha elég pár friss házi kifli, hogy másképp lássuk a világot.

jól induljon a nap

 

Kezdem magam konyhatündérnek érezni – na, nem mintha vágynék erre a titulusra – mert nemrégiben arra vetemedtem, hogy a házi kenyér sütése mellett kipróbáljam magam a kiflisütés tudományágban is, mivel a gyerekeim azzal kezdtek cukkolni, hogy nem merek kilépni a komfortzónámból, amióta megtanultam kenyeret sütni és a kiflisütés amúgy is a profik kiváltága. Na, ezt nem hagyhattam annyiban és nekiálltam kísérletezni.

Nem szégyellem bevallani, hogy az első kiflis kör után valóban azt éreztem: ez nekem nem fog menni, mert bár rengeteg féle kiflit sikerült sütnöm (laposat és hosszút, keletlent és sületlent, keményet és ehetetlent), de ezek nagyon messze voltak a tökéletestől. Mit tökéletestől! Az ehetőtől…

Életemben ennyi receptet nem nyálaztam még át, mint e kihívás során – mert az volt, el kell ismernem -, mert ez azért, az meg amazért nem tetszett, a harmadik leírva tökéletesnek tűnt, megcsinálva, nos, inkább hagyjuk. Nem tudom, hogy bennem volt-e a hiba, vagy az alapanyagok hibádztak, mindenesetre hosszú időbe tellett a következő recept felkutatása és személyre szabása.

Házi kifli frissen, ropogósan

jól induljon a nap

 

Házi kifli
Szerző: 
Előkészítés ideje: 
Főzési idő: 
Teljes idő: 
Adag: 16
 
Házi kifli frissen, ropogósan
Hozzávalók
  • 70 dkg finomliszt
  • 5 dl tej
  • 5 dkg friss élesztő vagy 2 zacskó porélesztő
  • 5 dkg vaj
  • 2 teáskanál cukor
  • 2 teáskanál só
  • 3 evőkanál víz vagy tej (a kenéshez)
Elkészítés
  1. Dagasszuk össze az összes hozzávalót. (Az élesztőt nem kell külön felfuttatni.)
  2. A kész tésztát osszuk négyfelé és nyújtsuk ki 5 mm vastagságú körökké.
  3. A lapokat vágjuk 4-4 cikkre, és egyenként nyújtsuk őket tovább olyan vékonyra, amilyenre csak tudjuk úgy, hogy alakjukat közben megtartjuk.
  4. A szélesebb részénél kezdjük el egyesével feltekerni őket, fomázzuk kifli alakúra és tegyük vastagon kivajazott, kilisztezett tepsibe.
  5. A tetejüket kenjünk meg kevés tejjel vagy vízzel.
  6. Takarjuk le és tegyük félre a kifliket kelni, amíg bemelegszik a sütő (kb. 20 perc).
  7. A sütőt 210 Celsius fokra - alsó-felső sütés állásban - melegítsük elő (a sütő aljába egy másik tepsibe tegyünk vizet).
  8. Süssük a kifliket 15-20 perc alatt aranybarnára.

 

jól induljon a nap

 

Jó étvágyat!

10 thoughts on “Házi kifli, hogy jól induljon a nap

    1. Szia Eszter!
      Én azóta már többször is sütöttem, mert ugyebár a házi kenyér már nem menő, ha lehet kiflit is kérni… 🙂
      Tuti finomság, de nem szabad túlsütni, mert az nem tesz jót neki.
      Majd mondd el, milyen lett.

Hozzászólás