Hogyan pezsdítsük fel a fürdőt?

Hogyan pezsdítsük fel a fürdőt? A legegyszerűbben: illatokkal, kényeztető apróságokkal.

hogyan pezsdítsük fel a fürdőt

 

Őszintén bevallom, hogy az egyetlen hely, ahol pihenni tudok, az a fürdő. De csakis este 11 után, mert a többi napszakban a lakásunknak ez a része is közösségi térnek számít, ahova bárki, bármikor benyithat még akkor is, amikor épp nem kéne. Mondhatnánk úgy is, hogy nálunk nincsenek tabuk…, pedig de szeretném, ha lennének! Legalább itt, de egyelőre nincsenek, csak este 11 óra után.

De ilyenkor aztán bepótolok mindent és tobzódom az élvezetekben. Egyrészt, élvezem, hogy egyedül vagyok (nagyon élvezem!), másrészt élvezem, ha ilyenkor többet kapok a fürdéstől, mint egy egyszerű tisztálkodási rituálét, mert ha valami oknál fogva a gyereksereg kollektív ágyba vonulása előtt kell megfürödnöm/lezuhanyoznom, akkor a rendelkezésre álló röpke két perc alatt csak a tisztaságra tudok koncentrálni, az élvezeti faktor nem számottevő.

Nem vagyok nagy igényű, nekem a tökéletes kikapcsolódáshoz nem kell sok minden: elég hozzá néhány gyertya, egy jó könyv és  hogy a kedvenc illatom lengje be a fürdőt. Lehet persze légfrissítőt is használni ehhez, de a fürdőbe sokkal jobban illik valami varázslatos, valami különleges… mondjuk néhány, a fürdővízbe dobált illatos, pezsgő fürdőbomba. (Ihletadó oldalak.)

Pezsgő fürdőbomba házilag

hogyan pezsdítsük fel a fürdőt

Hozzávalók

  • 1 egység citromsav
  • 1 egység szódabikarbóna
  • 1/2 egység kukoricakeményítő
  • 1/2 egység olívaolaj
  • 8-10 csepp illóolaj (ha az egység 2,4 dl)
  • pár csepp ételfesték (opcionális)
  • szilikonforma

Elkészítés

  • a kezünkkel alaposan keverjük össze az összes hozzávalót egy üveg vagy porcelán tálban
  • ha az állaga a vizes homokhoz hasonlít, akkor készen vagyunk
  • határozott, gyors mozdulatokkal nyomkodjuk a masszát a szilikonformákba (ne tömjük degeszre, mert a száradás során töredezhet)
  • tegyük félre 24 órára száradni
  • óvatos mozdulatokkal nyomjuk ki a szilikonformából a fürdőbombákat és máris használhatjuk

Tipp

  • kivenni a formából úgy érdemes, hogy fejrefordítjuk a szilikon tartót és óvatosan kinyomjuk az elkészült tablettát, mert könnyen eltörhet
  • az egység bármi lehet (bögre, csésze, üvegmérce, csak az arányoknak kell stimmelni egymással)

 

17 thoughts on “Hogyan pezsdítsük fel a fürdőt?

    1. Szia!
      Citromsavból étkezésit, szódabirkarbónát a gyógyszertárban vettem. A megadott mennyiségből – ha a mérce egy 2,4 dl-es bögre – kb. 35 db kisebb darab lesz, de eltört néhány belőle, szóval olyan 25 db lett tökéletes.
      Barbara

Hozzászólás a(z) Erika Agostino bejegyzéshez Kilépés a válaszból