Játszva tanulni jó!

Játszva tanulni jó, mert a játék kreativitásra ösztönöz, izgalmas és még a legizgágább gyereket is leköti.

játszva tanulni

 

Három iskolás gyerek édesanyjaként nap, mint nap szembesülök azzal, hogy az oktatási rendszerünk mennyire nem használja, alkalmazza az információs társadalom nyújtotta előnyöket, a legfrissebb techikai újításokat, mennyire ugyanazok a tanítási módszerek, mint az én gyerekkoromban, ami idestova 30-35 éve volt (te jó ég!). Azt is látom, hogy a gyerekeim néha halálosan unják, amit tanulnak, pedig akár élvezhetnék is, hiszen tudni, új dolgokkal megismerkedni, a világot felfedezni jó mulatság.

A kütyük világába született gyerekek és a nálam fiatalabb szülők magabiztosan igazodnak el a különböző applikációk között, amelyek megkönnyítik az életük számos területét, köztük a tanulást is. És bár én nem mozgok annyira otthonosan ebben a kibertérben, de én is szeretném élvezetesebbé tenni a tanulást a gyerekeim számára, ezért felkértem egy szakértőt –  Hanula Erikát, a Csupa Szív Magazin bloggerét, aki maga is nagycsaládos, négygyermekes édesanya -, hogy segítsen eligazodni a különféle appok között és ajánljon játékos, de hasznos számítógépes alkalmazásokat iskolások számára. Következzék hát Erika írása, fogadjátok szeretettel!

Van az iskola, ahol szinte kizárólag könyvekből, munkafüzetekből, fénymásolt papírokból tanulnak a gyerekek és jóformán semmi játék nincs a tantervben. Aztán van az otthon, ahol karnyújtásnyira van az internet, az okostelefonok és mindenféle kütyük, ami megszámolhatatlan izgalmas, csillivilli, színes-szagos játékot kínál a gyerekeknek. És köztük rengeteggel tanulni is lehet. Azt nem értem, miért nem lehet a kettőt összevonni? Miért ne lehetne a technológia világát a normál iskolai tanulásba is bevonni? A gyerekeink életében a kütyük így is úgy is ott vannak/lesznek, ne álljunk hát ellen nekik, inkább próbáljuk meg irányítani egy kicsit a gyerekeinket, hogy építő jellegű, a tanuláshoz hasznos és játékos(!) oldalakat bogarásszanak. Az ajánlás korosztály nélküli, mert egy felsős gyerek, vagy akár egy gimnazista is jól el tud szórakozni hivatalosan kisebbeknek szóló játékokkal (és esetleg a hiányzó információs lukakat is be tudja tömi),de egy érdeklődő, okos kisiskolás is simán belenézegethet a nagyobbak játékaiba.

Angol

Starfall: az angol tanulás legelejére nagyon jó ez az oldal, mert pont azt tanítja meg, hogy az egyes betűkapcsolatokat hogyan kell kiejteni (ami ugye nem túl könnyű az angolban). Tele van animációkkal, képekkel, betűjátékokkal, rövidebb olvasási játékokkal. Az én fiaim már ovisként nagyon élvezték.

 

játszva tanulni jó

 

Word Shake: ha az alapszavak már megvannak, nagyon szórakoztató lehet egy interaktív betűkirakó játék, ahol adott idő alatt 12 véletlenszerűen kiválasztott betűből annyi szót kell alkotni, amennyit csak tudsz. Spin and Spell: szókincsbővítésre nagyon jó kis játék, témakörök szerint kell a képeken szereplő dolgokat megnevezni, lebetűzni. Segítség is kérhető hozzá. Ha sokat játsszák a gyerekek, egy idő után betonbiztosan bevésődik a szavak helyesírása. Xeropan: kicsit nagyobbaknak való már ez a játék, akik már mondatokat is tudnak alkotni. Nagy előnye az app-nak, hogy magyarok csinálták, így rengeteg nyelvtan magyarázata magyarul szerepel.

Biológia

játszva tanulni jó

 

Biodigital Human: 3D-ben látható, felépíthető, forgatható, nagyítható-kicsinyíthető emberi test, amit mindenféle szempontok szerint tudunk vizsgálni, pl. a vérkeringés, légzőszervek, nyirokrendszer, stb. Kötelezővé tenném az iskolai biológia órákon ennek az appnek a böngészését.

Matek

Slice it: telefonos applikáció, aminek a segítségével a gyerekek (és a felnőttek is) megtanulhatják a helyes arányokat. Nem is olyan könnyű játék, mint amilyennek az elején tűnik! MathDoku: A sudokut szerintem mindenki ismeri. No, ez a játék nagyon hasonlít rá, annyi csavarral, hogy számolni is kell benne. A nehézségi fok választható.

Logika

BrainGym: mindenféle logikai képességeket igénylő játék, ami rendesen megdolgoztatja az agyat. De ha minden nap egy pár percet játszol rajta, pár hét elteltével látványos javulásra lehet számítani a koncentrációban, memóriában, logikus gondolkozásban. Teszteltük… Code Combat: tudom, hogy a kódolás (még) nem iskolai tantárgy, de ez a játék egyrészt nagyon jól fejleszti a logikus gondolkozást, másrészt erre a fajta tudásra szerintem egyre inkább szükség lesz a jövőben. És hát a fiaim hetek óta minden este ezt bújják az apjukkal, nem hagyhattam ki a felsorolásból!

 

játszva tanulni jó

Földrajz

Brilliant Maps: talán nem is csak földrajz órákhoz való ez az oldal, hanem az általános ismeretekhez/műveltséghez. Európa- és világatlaszokon mutat be mindenféle érdekességeket, például, hogy mi az egyes országokban a leggyakoribb vezetéknév, miért nem lehet az USA-ból keresztülásni magunkat Kínába vagy hogy mennyire aránytalan a világon a népsűrűség eloszlása. De ilyen térképek bogarászása után tuti megragadnak az országok elhelyezkedése! EarthViewer: ez az applikáció valahol a földrajz és a történelem között van (ahogy annak lennie is kéne, hiszen a kettő nem teljesen elválasztható egymástól). Van egy földgömbünk, ami mozgatható térben (tetszés szerint forgatható) és időben is (a több millió évvel ezelőtti Föld kinézetétől a mai világunkig láthatjuk, hogyan változott a bolygó). Nagyon szép grafikája van és egy csomó extra adattal is szolgál.

Történelem

Histography: történelmi évszámok megtanulásához az egyik legjobb segítség, amit valaha láttam. Nagyon látványos, nagyon egyszerű a használata, de ami számomra a legfontosabb: megtanítja a történelmi eseményeket összefüggésükben látni.

Egyéb

Quiver: amikor az én gyerekeim elsősök voltak, utáltak szépen színezni, mert hát fiúkból vannak, no. Viszont a stabil finom-motorikus mozgás elengedhetetlen az íráshoz, ezért kell annyit színezni. Ha ezzel a játékkal motiváltam őket, mindig gyönyörűségesen színeztek, merthogy a kiszínezett figurákat „3D életre lehet kelteni”. Nagyon jó szórakozás a kicsiknek (is).

 

játszva tanulni jó

 

Próbálgassatok szabadon, és merüljetek el a játékok világában, mert játszva tanulni jó!

Még több tanulást segítő ötletre vágysz? Mindenképpen keresd fel Erika oldalát – Minden megtanulható -, ahol egy életre szóló tanulási eszközkészlet vár rád/rátok.

Hozzászólás