Tégy a szürkeség ellen illatos almavariációkkal!

Megérkezett az igazi ősz. Tégy a szürkeség ellen illatos almavariációkkal!

illatos almavariációkkal

 

Most, hogy az ősz ténylegesen ránk tört, értem ezalatt, hogy a szép, színes leveleket felváltotta az egyhangú, barna vidék, a kellemesen, üdítően friss idő helyett esős, ködös arcát mutatja a világ, s a reggelek sem napsütöttén, mosolyogva érkeznek, ideje, hogy a kezünkbe vegyük a sorsunkat és tegyünk valamit a szürkeség ellen.

Azt már többször említettem, hogy nyáron a közelébe se megyek a sütőnek, mindig igyekszem olyan finomságot készíteni a családnak, amelyiket csak kavarni kell meg hűteni, mert valahogy – nem is értem miért – a kánikulai napokon szívesebben nyitogatom a jégszerkény ajtaját, mint a sütőét.

De ennek a világnak immáron vége. Nincs is jobb dolog ilyenkor, mint begyújtani a sütőt és a várni a hatást…, mert van neki, tutira.

A sütés semmivel össze nem hasonlítható hangjai – nem is beszélve a finom illatokról -, mint valami bűbájos varázsige a konyhába csábítja a gyerekeket, akik a felfedezés örömétől, miszerint az édesanyjuk valami tuti finomság elkészítésén töri a fejét, hirtelen olyan jószándékúvá válnak, hogy önként felajánlják a segítségüket. Nem vagyok benne biztos, hogy jó ez nekem, de engedek a nyomásnak és megkezdődik a nagycsaládi sütés-forgás. Az eredmény pedig? Néhány törött konyhaeszköz, egy-két kukába való, rosszul sikerült példány, valamint két nagy tál illatos almás finomság.

 

illatos almavariációkkal

 

Édes sült alma ricottával
Szerző: 
Recept típusa: Dessert
 
Méz, ricotta, fahéj és sült alma - igazi őszi csemege
Hozzávalók
  • 2 félbevágott, kicsumázott alma
  • 2 teáskanál méz
  • 1 teáskanál reszelt citromhéj
  • 1 csipet fahéj
  • 1 evőkanál puha vaj
  • ½ bögre ricotta (sütés után)
Elkészítés
  1. Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra.
  2. A félbevágott, kicsumázott almákba csurgassuk bele a mézet.
  3. Adjuk hozzá a citrom héját, a fahéjat, majd tegyük a tetejére a puha vajat.
  4. Toljuk a sütőbe 30 percre.
  5. Ha megsült, halmozzuk a tetejére a ricottát és kedvünk szerint csurgassunk rá még egy kis mézet.
Megjegyzés
Bögre=2,4 dl

 

Az igazság az, hogy bár nagyon szeretem az őszt, van valami, ami annyira nem jön be, nevezetesen a gyümölcsválaszték radikális csökkenése. Vannak ugye az egzotikus déligyümölcsök, meg a körte-alma duó a megfizethető kategóriában (most az olajos magvakat nem számítom ide).

Egy idő után ez azért kicsit unalmas, főleg ha a gyerekeknek változatos tízórairól szeretnék gondoskodni. Már most előfordul, hogy a suliba csomagolt gyümölcs érintetlenül érkezik vissza, mert nem menő. Mit lehet ilyenkor tenni? Mondjuk új ruhát szabhatunk a megszokás ellen az ősz legfőbb gyümölcseinek. Hogyan? Szárítsunk alma és körte chipset!

 

illatos almavariációkkal

 

A módszer igen egyszerű. A megmosott, alaposan megtörölgetett, kicsumázott (egyesek szerint erre nincs is szükség) gyümölcsöket vágjuk vékony szeletekre. Ha gyorsan barnuló gyümölcsökkel van dolgunk, egy citrom kifacsart levével kenjük be mindkét oldalukat. Pucéran is száríthatjuk őket, de a sok egészséges táplálék között néha belefér, hogy a szeleteket megforgatjuk némi fahéjas vagy mézeskalács fűszerkeverékkel ízesített cukorban. Ha elkészültünk ezzel a művelettel, helyezzük őket sütőpapírral kibélelt tepsire és szárítsuk 100 Celsius fokon 60-90 percen át.

Tipp

Ha nem akarsz úgy járni, mint én, hogy az első két tepsi a kukában landolt, mert összeégett és odasült a sok szépen felvágott alma és körte, akkor ezekre figyelj!

  • csumázni legegyszerűbben és leggyorsabban karalábévájóval lehet
  • ha nem barátod a sütőpapír (vagyis te is legalább annyira utálod, mint én), használj inkább szilikon sütőlapot
  • eszedbe ne jusson kivajazni a tepsiket
  • ha nagyon vékonyra vágod a gyümölcsöket, pillanatok alatt ráégnek a sütőpapírra, ha túl vastagra vágod, nem sülnek át
  • 20 perc után vedd le a száradó szeleteket a sütőpapírról (ha minden intelmem ellenére e konyhai kiegészítő mellett döntöttél) és megforgatva helyezd vissza őket immáron a sima tepsire
  • 20-30 percenkét forgasd meg a szeleteket
  • légy türelmes, a roppanóssághoz idő kell
  • légmentesen záródó dobozokban sokáig eláll, de ha levegő éri, veszíthet a ropogósságából
  • menő, kézzel készített ajándék lehet, ha gőz fölött olvasztott csokiba mártogatjuk az almachipset és celofántasakba csomagoljuk

Hozzászólás