Hogyan lesz friss, üdítő, illatos az otthonod?

Ha friss, üdítő, illatos az otthonod, jó úton jársz a kikapcsolódás felé.

illatos otthon

 

Kezdjük egy ténnyel: évek óta nem pihentem ki magam úgy isten igazából. Egyszerűen sem időm, se helyem, hogy elvonuljak, magamban legyek. Arra sem emlékszem már, hogy mikor voltam utoljára egyedül a fürdőszobában. Most komolyan! Legkisebb szoros nyomkövetése az elmúlt pár hétben odáig fejlődött, hogy kész akár ruhástul is utánam mászni a kádba, csak nehogy fél méternél messzebbre eltávolodjak tőle.

Pedig, de jól is esne egy relaxáló, kényeztető fürdő, amikor isteni illatokkal vehetném magam körbe. Elég lenne pár perc és ismét erőm teljében lennék. Hm, ennyit az álmodozásról. Nézzük reálisan a dolgokat, vagyis, mennyit tudok ebből megvalósítani.

Nyilván a legjobb pihenés az alvás lenne…, de akkor mikor dolgoznék? Más ötlet kell! Régóta tudott tény, hogy bizonyos illatok nyugtató hatással vannak az emberre, más illatok pedig a felfrissülést segítik. Férj ki nem állhatja a különböző, divatosabbnál divatosabb légfrissítőket (amelyek például mozgásra reagálnak, ha elmész mellettük, pöffentenek egyet a levegőbe… nálunk ez nem is lenne igazán praktikus, mert elég gyorsan kifogynának, tekintve, hogy a gyerekek állandóan mozgásban vannak, és tuti nem bírnák megállni, hogy ne a légfrissítő mellett ugrabugráljanak, már csak a vicc kedvéért sem), de egy igazán szolid, házi készítésű darab (amit bármikor be lehet zárni) ellen már nem lehet kifogása.

Ráadásul egy ilyen darabot ügyesen el lehet rejteni Nagyfiú szobájában is és akkor végre nem oldalazva kellene bepréselni magam a résnyire nyitott ajtón a szobájába, hogy gázálarcban összegyűjtsem a hetek óta rejtegetett felgyülemlett szennyesét, hanem üdítő citrusillatban keresgélhetném a pár  nélküli zoknikat. Mennyivel másabb érzés…! (Ihletadó oldalak.)

Hogyan készül a házi légfrissítő?

illatos otthon házilag

Hozzávalók (100 ml-es tégelyhez)

  • 1 dl víz
  • 1 zacskó étkezési zselatin
  • pár csepp folyékony ételfesték
  • 20-25 csepp illóolaj
  • 50/100 ml-es műanyag vagy üveg tégelyek (kimosott bébiételes üvegek is tökéletesen megfelelnek, csak figyeljünk a nagyobb mennyiségre!)

Elkészítés

  • A zselatinból és a vízből készítsünk zselét a zacskón található utasításoknak megfelelően. (A zselatint nem szabad forralni, mert akkor elveszti zselésítő képességét!)
  • A folyadékot szűrjük át egy finom lukú szűrön, hogy ne legyen habos.
  • 1-2 percig hagyjuk hűlni a zselét, majd adjunk hozzá pár csepp ételfestéket és csöpögtessük bele a választott illóolajat, finoman keverjük össze. (Ha az adott illóolajból van szárított vagy friss növényünk, azt is keverhetünk bele nyugodtan… pár szál levendula vagy kakukkfű stb.)
  • Öntsük át a tégelybe és hagyjuk teljesen kihűlni. (A megszilárdulási folyamatot felgyorsíthatjuk, ha az elkészült légfrissítőt rövid időre betesszük a hűtőbe lazán letakarva, ha nem akarjuk, hogy levendulaillatú legyen a jégszekrény.)
  • Díszítsük a tégelyt kedvünk szerint. (Itt számtalan címke közül választhatunk.)

 

Tipp

  • A közelgő ünnepekre vagy iskolai vásárokra fillérekből elkészíthető egyedi ajándék lehet a házi készítésű légfrissítő.

Melyik illat hogyan hat a szervezetünkre? Tudj meg többet az illóolajok hatásáról itt!

18 thoughts on “Hogyan lesz friss, üdítő, illatos az otthonod?

    1. Szia Ildo!
      A Cosmio natúrkozmetikai cég webshopjában lehet kapni például. Ha rákeresel, hogy PET-tégely alumíniumtetővel, akkor sok találatot kiad.

    1. Kedves Piros!
      Mert a zselatinnak nincs színe, áttetsző és az ételfestékkel lehet szép színessé varázsolni. Nem kötelező, csak szebb lesz tőle. Az illathoz lehet igazítani a színt. De maradhat simán is, akkor egyszerűen áttetsző lesz.
      Üdv: Barbara

Hozzászólás a(z) momwithfive bejegyzéshez Kilépés a válaszból