Süssünk, süssünk… pogácsát!

Süssünk, süssünk valamit, azt is megmondom, hogy mit… krumplis pogácsát!

krumplis pogácsa

 

Édesszájú vagyok, ennek ellenére ősszel leggyakrabban pogácsát szoktam sütni, mert valahogy ez a kettő – mármint az ősz és a pogácsa – számomra összetartozik. De ez nem volt mindig így, mármint, hogy az első fagyos hajnalok beköszöntével nekiállok pogácsát sütni.

Számomra az igazi pogácsa tésztája foszlós, magasra feljön, a teteje pedig aranybarnára sült. Na, az én próbálkozásaimat inkább csúzlitölteléknek lehetett használni, vagy kiváló alapanyag volt az ovis ballagásokra készült tarisznyákba, mint fogyasztásra nem alkalmas, csak emlékbe eltehető péksütemény. Éveken át rengeteg receptet kipróbáltam, de egyik se lett olyan, mint a képeken, ezért aztán maradtam a sós stanglinál, mert annál nem baj, ha lapos a végeredmény.

Egyik nap aztán eljött az én időm. Tört krumplit csináltam köretnek az ebédhez, de sok lett (ilyen se sűrűn fordul elő nálunk), ezért úgy döntöttem: adok egy esélyt egy olyan receptnek, amit már évek óta ismertem, de valamiért nem próbáltam ki. Talán azért, mert Férj szerint a sajtos pogácsa az igazi, de sajt épp akkor nem volt itthon, főtt krumpli viszont igen. Azóta a dédi pogácsája a család nagy kedvence, mert már-már tökéletes, az egyetlen hibája, hogy nem lehet belőle eleget csinálni.

 

Egyszerű krumplis pogácsa
Szerző: 
 
Isteni krumplis pogácsa gyorsan és egyszerűen
Hozzávalók
  • 40 dkg hideg, áttört főtt krumpli
  • 25 dkg puha vaj/margarin
  • ½ kg+3 teáskanál liszt
  • 3 teáskanál só
  • 1 tojás sárgája
  • 3 dkg friss élesztő
  • 3 teáskanál cukor
  • 1 dl tej
  • (1 egész tojás a megkenéshez)
Elkészítés
  1. Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra.
  2. Vajazzunk ki két tepsit a sütéshez, majd tegyük őket félre.
  3. Langyosítsuk meg a tejet, keverjük bele az élesztőt és a 3-3 teáskanál lisztet, cukrot. Tegyük félre.
  4. A többi hozzávalót tegyük robotgépbe és öntsük hozzá az időközben felfutott élesztőt.
  5. Hagyjuk dolgozni a gépet 4-5 percig.
  6. A megdagasztott tésztát borítsuk lisztezett felületre, takarjuk le és 1 órán át hagyjuk pihenni, kelni.
  7. Az idő leteltével óvatosan gyúrjuk át, majd nyújtsuk ki a tésztát kb. 1 cm vastagra.
  8. Szaggassunk belőle kisebb köröket lisztezett pogácsaszaggató vagy pohár segítségével (én pálinkáspoharat használtam).
  9. Igazítsuk a nyers pogácsákat kör formára és sorakoztassuk őket egymás mellé a kivajazott tepsikbe.
  10. Verjünk fel egy egész tojást és kenjük meg vele a pogácsák tetejét.
  11. Addig süssük, amíg a teteje szép aranyszínt nem kap.

 

süssünk süssünk valamit

12 thoughts on “Süssünk, süssünk… pogácsát!

Hozzászólás