Mit ér a táblafesték kréta nélkül?

Mit ér a táblafesték kréta nélkül? Nem sokat, úgyhogy készítsünk krétát házilag!

 

Nem sok álmom van már a lakásunkkal kapcsolatosan, de egy valami nagy hagy nyugodni az átalakítás óta… egy krétafal. Egy nagy, fekete (bár most már vannak színesek is), rajzolható felület, ami hatalmas port tud maga után hagyni, de olyan trendi. Na, nem mintha én olyan divatbolond lennék, de ez egy – egyelőre – nem megvalósult álom és ahogy Férjet ismerem, az is maradna… örökre. De azért álmodozni szabad…

 

képek

Amíg az álom megvalósul – mert Férjet tudni kell kezelni és a végén úgyis én győzök -, addig is úgy döntöttem, legalább azt megtanulom, hogyan kell krétát készíteni otthon pár hozzávalóból. Mert persze krétával nem csak a trendi falra lehet firkálgatni, hanem kiváló szórakozás az aprónépnek is. Gyönyörű, őszi időben, amikor a homokozó már nem pálya, mert vizes a homok az éjszakai esőtől, vagy a reggeli harmattól, krétázni még mindig lehet. (Ihletadó oldalak.)

Hogyan készítsünk krétát házilag?

táblafesték kréta nélkül

Hozzávalók

  • 1/2-3/4 bögre modellgipsz
  • 2-3 kávéskanál különböző színű tempera
  • 1/2 bögre víz
  • papírguriga
  • maszkolószalag és cellux
  • műanyag zacskó
  • sütőpapír

Elkészítés

  • készítsük elő a papírgurigákat – a legjobb a folcpack, alufólia, sütőpapír belseje, de ha nincs, mi is készíthetünk erősebb kartonból (én 15 cm-es gurigákat készítettem, de nem töltöttem meg őket teljesen gipsszel)
  • a guriga egyik végét maszkolószalag segítségével ragasszuk be jó alaposan, hogy ne tudjon a gipsz kifolyni belőle (én cellux-szal is megerősítettem a ragasztást)
  • a kész gurigát béleljük ki sütőpapírral (vigyázzunk, hogy ne gyűrödjön meg)
  • 2-3 kávéskanál temperát (a mennyiségtől függ a kréta későbbi színe) adjunk fél bögre vízhez és keverjük össze alaposan
  • a gipszet keverjük a színezett vízzel tejföl sűrűségűre (ha nem elég a víz, pótoljuk)
  • következő lépésben a még folyékony gipszet (dolgozzunk gyorsan, mert 6 perc alatt megköt a gipsz) töltsük egy műanyag zacskóba – aminek az egyik sarkából lecsippentettünk egy kicsit – és töltsük a kréta alapanyagát a gurigákba
  • néhányszor ütögessük meg a készülő művünket, hogy ne legyenek benne nagy buborékok
  • függőleges helyzetbe igyekezzünk állítani a krétáinkat (például egy befőttesüvegbe) és 1-2 napon keresztül szárítsuk őket
  • száradás után hántsuk le róluk a papírokat és kezdődhet a móka

 

Rajzolunk együtt?

14 thoughts on “Mit ér a táblafesték kréta nélkül?

    1. Szia Amanda!
      Örülök, hogy benéztél hozzám.
      Nagy mulatság lehet egy egész falszakasz, ahova szabadon lehet firkálni. Szuper ötlet!
      Üdv: Barbara

Hozzászólás