Citromos-márványos kuglóf keverve

Kevés munka, látványos és ízletes végeredmény: citromos-márványos kuglóf keverve.

citromos-márványos kuglóf recept

 

Van az úgy, hogy az ember hirtelen valami finomságra vágyik. Ugye, van?

Nálunk elég gyakran előfordul. Sajnos, a hűtőnk ezekre a váratlan izgalmakra nincs mindig felkészülve, vagyis éppen azzal nincs feltöltve, amit az ember vagyis inkább a gyerekei szívesen megennének. Természetesen az alapvető élelmiszerek – liszt, cukor, só, olaj, tej – mindig ott figyelnek a kamrában, de a különlegesebb dolgok, mint a fagyasztott gyümölcs, tejszín, mascarpone és társaik nem mindennapi szereplők a konyhánkban.

A múltkor arra lettem figyelmes, hogy az egész gyereksereg a kamrában kutakodik és szépen sorban kirakják az asztalra, amit találtak és felhasználhatónak véltek egy finomság elkészítéséhez. A tej, cukor, liszt, étolaj, só klasszikus ötöse mellé odakerült egy kis sütőpor, vaníliás cukor, kakaó, valamint egy kicsit viharvert citrom is.

– Ezek vannak itthon, ebből süss nekünk valamit! Most! – mondták szinte egyszerre.

A viselkedésükből azt vettem le, hogy nincs sok választásom, sütni fogok. Most. De mit?

Mindig is tudtam, hogy a google az édesanyák nagy barátja. Percek alatt kiderült, hogy a kuglóf lesz a nyerő választás az alapanyagokat figyelembe véve. Több receptet is végignyálaztam, az eredmény pedig ez lett…

 

Citromos-márványos kuglóf keverve
Szerző: 
Recept típusa: Édesség
Adag: 12
 
Kevés munka, látványos, ízletes eredmény: citromos-márványos kuglóf
Hozzávalók
  • 4 tojás
  • 1 bögre+2 evőkanál cukor
  • 1,5 bögre liszt
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • ½ comag sütőpor
  • 1 dl tej
  • 1 dl étolaj
  • 1 csipet só
  • 2 evőkanál cukrozatlan holland kakaópor
  • 1 citrom reszelt héja
Elkészítés
  1. A sütőt melegítsük elő 180 Celsius fokra.
  2. A tojásokat válasszuk szét.
  3. A fehérjéből verjük kemény habot.
  4. A sárgákat keverjük ki a kétféle cukorral.
  5. Adjuk hozzá az össze többi hozzávalót - a keményre vert fehérjéket és a kakaóport kivéve - és keverjük csomómentesre. (A legegyszerűbb a robotgépre bízni ez a feladatot.)
  6. Óvatos mozdulatokkal keverjük a nyers tésztához a tojáshabot.
  7. Vegyünk elő egy kuglóf formát, vajazzuk ki és öntsük bele a tészta kétharmadát.
  8. A maradék tésztához keverjük hozzá a kakaóport.
  9. A kakaós tésztát öntsük körkörösen a világos színű tésztára és egy villával óvatosan kevergessük bele, hogy márványos legyen.
  10. Előmelegített sütőben 40-45 percig - tűpróbáig - sütjük.
  11. Hagyjuk kicsit kihűlni, majd óvatosan borítsuk ki a formából.
  12. Porcukorral meghintve tálaljuk.
Megjegyzés
1 bögre=2,5 dl

 

 

Jó étvágyat!

8 thoughts on “Citromos-márványos kuglóf keverve

Hozzászólás