Hogyan és miért indítottam új blogot?

Hogyan és miért indítottam új blogot? Sokan és sokszor megkérdezték az okokat, ezért gondoltam, elmesélem röviden.

 

Még egy éve sincs, hogy elindítottam az első virtuális naplómat és máris lecseréltem a régit egy újra. Miért? Mert a blog én vagyok és már tudom, hogy mit szeretnék, mik a céljaim, kiket szeretnék elérni. Hosszú út vezetett idáig, de még hosszabb az, ami előttem áll.

Ez alatt az időszak alatt nagyot fordult velem a világ, rengeteg mindent tanultam és ez még csak az út eleje.

A blogírás kezdetén semmi tudatosság nem volt bennem, csak szerettem volna valamit, ami távol esik a gyerekeim köré szerveződött világomtól. Épp ezért a blogfelület kiválasztása is inkább véletlenszerű volt, semmint tudatos… na, jó, nem teljesen véletlenszerű volt ez a lépés: női bloggerek közösségeként tüntette fel magát az egyik oldal, és mivel én is e közösség – mármint a női társadalom – tagjának érzem magam, odacsapódtam.  A kezdetben stresszcsökkentő írásokat egy idő után már nem csak a barátaim és családtagjaim (Férj kivételével, mert ő a mai napig megelégszik azzal, hogy egyszer átélje a történteket, nem akar még olvasni is róla) böngészgették. Egyre többen lettek azok azok az ismeretlenek, akik azért olvastak, mert tetszett nekik, amiről és ahogyan írtam. Én meg egyre büszkébb lettem. A blogfelületet is támogatott, megosztotta a posztjaimat, kikerült egy-egy nagyobb, sok olvasóval bíró felületre…  és én még büszkébb lettem.

Azonban továbbra is szinte semmit nem tudtam a profi blogolásról, a bloggerek világáról, csak ontottam magamból a szavakat, ahogy jöttek. Ahogy egyre többet írtam, elkezdtem körbenézni, hogyan is néznek ki a profi blogok… és alig bírtam visszaakasztani az államat a helyére. Mert bizony leesett a látványtól! És itt kezdett el mocorogni bennem valami… Őszintén? Kicsit irigyekedtem, mert bár nagyon szerettem a blogomat (sőt! blogjaimat, mert időközben megduplázódott a számuk), de amiket láttam, nos, azokkal köszönőviszonyban se volt egyik sem.

 

 

Tipródtam, gyötrődtem és továbbra is irigykedtem, mert akárhogy csűrtem-csavartam a blogjaimat, nem lettek olyanok, amilyenekre igazán vágytam… és még egy nagyon fontos dolgot konstatáltam: úgy éreztem, nem vagyok a helyemen, az én olvasóközönségem máshol vár rám. Ez a felismerés volt a legnehezebb, elengedni valamit, ami addig biztos pontnak tűnt és felvállalni valami olyasmit, amiben több a bizonytalanság, mint a bizonyosság.

De ha egyszer gyökeret ver a vágy az ember szívében, akkor nincs visszaút… Na, igen, de én abszolút humán beállítottságú ember vagyok (mindemellett kétbalkezes), a technika világa olyan messze áll tőlem, hogy messzebb már nem is lehetne. Na, meg a biztonságot szeretem, az újdonságok inkább megrémisztenek, mint inspirálnak.

Férj azonban vérbeli informatikusként/projektvezetőként állt a témához.

– Na, kitaláltad már, melyik site-on veszel domaint? – kérdezte egyik nap.

– Hogy mit és hol? A piacon legfeljebb dinnyét – válaszoltam.

…

– Vegyél elő egy papírt és a gondolataidat, találj ki egy új nevet, mert holnaptól már ide fogsz írni – mondta és a képernyőre bökött az ujjával.

Olyan volt, mintha egy szakadék szélén állnék. Mögöttem egy hatalmas, vérszomjas medve (=Férj, aki valójában se nem hatalmas, se nem vérszomjas), előttem pedig a semmi… és ugorni kell meg bízni a megérzéseimben! Na, ez meg pont nem én vagyok! És ugrottam…, hogy jól tettem-e, az még a jövő zenéje, de annyi már most biztos, hogy bár továbbra sem vagyok profi, még csak igazi blogger sem (talán majd egyszer), de az elmúlt időszak sok mindenre megtanított (kicsit amolyan önismerti tanfolyam volt…).

Mik voltak ezek a tanulságok?

• a hitelesség a legfontosabb – a blog én vagyok (csak az olvasók igényeihez alkalmazkodom és nem hagyom magam eltéríteni az úttól)
• az egyedi tartalmat erősíti a profi design, mert a jól megtervezett külcsín a belépő az olvasóhoz
• segítséget kérni nem szégyen, csak tudni kell, kitől érdemes (itt szeretném megköszönni a Blogokról.Neked. csapatának a sok-sok tanácsot, támogatást…, mert Tőlük.Érdemes.)… persze az sem hátrány, ha van egy hozzáértő Férj, aki mindig kéznél van
• a sikerhez türelem és idő kell: sok-sok türelem és még több idő
• tudatosság az írásban, elemzésekben, jövőképben
• a blogírás csapatmunka abban az értelemben, hogy a másoknak nyújtott támogatás sokszorosan megtérül: nem szabad elzárkózni a többi bloggertől, az együttműködés, az egymás támogatása (egymás posztjainak megosztása, kommentelés, lájkolás) nem várt (pozitív) eredményeket, visszacsatolásokat hozhat

Ti mit gondoltok? Érdemes volt? Mi tetszik a legjobban a változásban?

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!