Hogyan lesz a hálószobából dzsungel és hogy kerül oda Tarzan? Csak egy sáska és DzsÉN kell hozzá.
Nem utaztunk több ezer kimétert távoli tájakra, majmokat sem telepítettünk a lakásunkba, liánok sem lógnak a plafonról… mégiscsak megtörtént, köszönhetően annak, hogy egy húsz centiméteres sáska beköltözött a hálószobánkba.
Na, de kezdjük az elején. Öt gyerek mellett blogot vezetni nem egyszerű. Általában késő este szoktam dolgozni, mert akkor végre csend van és nyugalom, nem kell ötpercenként felállnom valami halaszthatatlan dolog miatt… Tehát ültem éjféltájt a hálószobában, élveztem a csendet és közben írtam. A résnyire tárt ablakon a trópusi meleget felváltó hideg levegő áramlott be. Mivel a szemközti erkélyajtó is nyitva volt, ezt a tevékenységet félreérthetetlen – értsd huzathoz kapcsolódó – hanghatás is kísérte.
De valami más is belevegyült a jól ismert hangokba… valami kattogott. Folyamatosan és egyfolytában, nem túl hangosan, de mégis hallhatóan. Eleinte oda se figyeltem, mert teljesen lekötött az írás. De egyszer aztán valamiért felnéztem és egy hosszú árnyat vettem észre a falon, ami sejtelmes formát öltött és mindeközben ütemesen mozgott. Megborzongtam. Férj semmit nem érzékelt a különös jelenségből, mert épp aludt, mint minden épeszű ember ilyen késői órán.
Aztán már nem aludt… Hanem nagyon is ébren volt és próbálta megérteni, miért üvölt az ő egyetlen, drága felesége úgy, mintha az életéért harcolna. Épp nyúlt a párnájáért és takarójáért, hogy valami nyugalmasabb helyet keressen magának egy másik szobában, ahol nem zaklatják őrült nőszemélyek holmi sikításokkal, amikor harcias amazonként eléálltam és ellentmondást nem tűrő hangon közöltem vele:
– Nem mész innen sehova, amíg azt az izét a sarokból el nem távolítod!
A fura kattogó hang forrása ugyanis nem volt más, mint egy húsz centiméteres zöld sáska.
A következő percben – fél szememet a szörnyen tartva – mindent hátrahagyva, hétmérföldes lépésekkel kivágtattam a szobából. Mielőtt rázártam Férjre az ajtót, még láttam, hogy az én Tarzanom egy párnával a kezében indul csatára a sáska ellen. Néhány tompa puffanás és Tarzan-féle szökkenés hangjai után Férj megjelent az ajtóban. Az arca nem egy győztes hadvezérére hasonlított, sokkal inkább a vert sereg egyik sorkatonájára emlékeztetett.
– Mi történt? – aggodalmaskodtam.
– Az a dög rossz irányba ugrott, most az ajtóban áll és legalább olyan csúnyán néz, mint most én – válaszolta dohogva, szemöldökét erőteljesen összehúzva, miközben kicaplatott a kamrába, hogy magához vegyen valami sáskák ellen hatásos fegyverszerűséget.
– Mit akarsz azzal a befőttes üveggel? – kérdeztem.
– Szerinted? Meg-fo-gom ve-le a sás-kát – mondta minden egyes szótagot jó erősen kihangsúlyozva.
– Megfogni? Minek? Csapd agyon! Most! – kiáltottam.
– Megőrültél?! Tudod, mennyi trutyi tud kijönni egy ekkora dögből? – szólt vissza Férj, miközben visszaóvatoskodott a szobába.
Végtelennek tűnő három perc után újra megjelent az üres üveggel a kezében.
– Megint átvert? – kérdeztem.
– Nem, kidobtam az ablakon – válaszolta.
– …
– De bármelyik percben visszajöhet – mondta sejtelmesen.
Nekem sem kellett több, két tigrisugrással kint teremtem az előszobában és a három áramkörből kettőt lekapcsoltam a hálózatról, hogy véletlenül se jusson eszembe sehol se villanyt gyújtani, mert még képes és tényleg visszatér ez a dög.
A nagyszerű ötletnek köszönhetően vaksötétben botorkáltam jobbra-balra a lakásban biztonságos fekhely után kutatva, mert hogy a hálóban nem akartam aludni, abban az egyben biztos voltam, akár visszajön a sáska, akár nem. Férj reggel említette is, hogy soha nem aludt még ilyen kényelmesen a franciaágyon, mint aznap éjjel, mert végre senki nem böködte, hogy ne horkoljon.
– Lehet, hogy állandósítani kéne egy sáskát a sarokba?! – tette fel a kérdést csak úgy magának félhangosan.
– Azt próbáld meg! Nem sütök több almás pitét – fenyegetőztem.
– Meggyőztél – válaszolta megadóan.
Így ért véget Tarzan-Férj és DzsÉN közreműködésével a fél éjszakás dzsungelkaland a hálószobánkban.