Csend, nyugalom, falusi vendéglátás, lenyűgöző természeti környezet. Ez Dudar!
Hallottál már róla? Nem? Soha? Én sem… egészen 2011-ig. Abban az évben a gyerekek valamiért nagyon ragaszkodtak ahhoz, hogy erdő közelében töltsük a családi nyaralás tizenegy napját és én, jó édesanya módjára ennek megfelelően álltam neki szállásokat keresgetni a mindentudó google segítségével. Így akadtam rá nem is oly soká a Pajta Porta nevű helyre, ami falusias környezetet, kényelmes, megfelelő méretű szállást, finom, házias ételeket kínált jó áron… Dudaron.
– Hova megyünk, anya, hova megyünk?
– Dudarra!
– Az hol van?
– Őszintén? Gőzöm sincs.
Nemsokára az egész család a térkép felett görnyedt, hogy megtaláljuk utazásunk célpontját. A Bakonyban meghúzódó csendes kis falu nem tartozik a legismertebb turista-célpontok közé. Pedig bizton állíthatom – saját tapasztalattal a hátam mögött -, hogy megérdemelné. A település közvetlen szomszédságában található barlangok, kristálytiszta források, túraútvonalak napokra, sőt hetekre elengendő élményt nyújtanak az erre látogatóknak. Nézzünk néhány remek, izgalmas programot!
A falu közvetlen közelében húzódik az Ördög-árok.
“Az Ördög-árok a víz és tán a földrengések borzasztó remekműve… vihartól felizgatott kőtenger. Az egész árok medréből háznyi nagyságú sziklák tornyosulnak – itt nem látsz talpalatnyi földet, minden lépted sziklára esik.” (Rómer Flóris, 1860.)
A szoros kész vadregény: kanyargós és zegzugos, félhomályos és hűvös, sziklák vannak jobbról, sziklák vannak balról és a szurdok alját is mohával fedett kőtenger borítja. Itt található a Bakony legnagyobb barlangja, a sűrű-hegyi Ördöglik. A kétszintű barlang több folyosóból és teremből áll: lámpa és kötél nélkül nem bejárható. Nem ez az egyetlen barlang a környéken, az Ördög-árok majd minden sziklája rejt valamiféle, kisebb-nagyobb hasadékot.
A falutól nem messze található Magyarország első vasalt útja, a cseszneki via ferrata. Három kiépített úton tehetik próbára magukat a bátor vállalkozók a közepesen nehéztől az extrém nehéz szintűig (mindegyik út egész évben mászható). Ha már Csesznek közelében járunk, feltétlenül keressük fel a cseszneki várat, ahonnan pompás panoráma tárul elénk.
A településtől tíz kilométerre fekszik Bakonynána, ahol megcsodálhajtuk a Római-fürdő vízesést. A Keleti-Bakony legszebb helyén futó patak hatalmas üstököket vágva zúdul alá a sziklák közül.
Ha autóval kelünk útra a környéken, mindeképpen keressük fel az alsóperei Nádasdy Arborétumot (15 kilométer), amely egyszerre történelmi, tájgazdálkodási és kultúrális emlék. Nem maradhat ki a sorból a több mint hatszáz éves jásdi Szentkút sem (15 kilométer), amely az egyik legősibb magyarországi búcsúhely. Ha ennyi program nem lenne elég, ellátogathatunk a 8 kilométerre fekvő Zircre, a 12 kilométerre fekvő Eplényre, vagy felkereshetjük a Kőris-hegyi kilátót, esetleg átautózhatunk a 20 kilométerre fekvő Bakonybélre is. (Egy egészen egyedi kalandért pedig kattints ide.)
De nemcsak a környék, hanem maga a szálláshely, a Pajta Porta is egy igazi kis ékszerdoboz. A 150 éves korszerűsített, felújított parasztbútorokkal berendezettt vendégház nemcsak a falusi turizmus kedvelőit, hanem mindenki mást is rabul ejt. A tulajdonosok, Szalontay Zoltán és Szilvia mindent megtesznek, hogy a család apraja-nagyja jól érezze magát…, a csacsikról nem is beszélve, mert azok is vannak és szívesen elviszik a látogatókat egy kis falusi körtúrára, akár a hátukon, akár kiskocsin.
Az egyik oldalon gyönyörű könyezet, vendégszerető tulajdonosok, klassz ház, finom ételek, a másik oldalon pedig mi, a rengeteg élménytől feltöltődött család, amely a mai napig nem felejti a Dudaron töltött 11 napot. Köszönjük!
That waterfall looks surreal! Looks like a beatuiful trip!
xoxo
Alicia
Yes, it is! Thanks for commenting.
Looks peaceful and serene!
Yes, it’s true. Thanks for commenting.
Your pictures are beautiful! I’m putting this place on my list of places I’d like to travel to in Europe.
Hello,
Thanks for stopping by and leaving comments. It’s a wonderful place, we want to go back there soon.
Have a nice day.
the place looks magical
http://www.siniciliya.com
Hello,
Thank you for stopping by my blog and for your comment. It’s a lovely place.
Have a nice day.