Is it possible to live in a large family without having rules?
It surely is, though there’s really no point to it because the chaos it brings does more damage than a couple of unruly ground rules.
A few months ago I was surprised to hear one of my acquaintances remark on how amused he/she was by the degree of order we had in our life. I secretly looked around, trying to make sure that he/she was talking to me because frankly, I see a lot of things in our life, but order is not one of them.
Then, after she enquired about how an average day in our life looks like, I realised that I’m in fact governing our family’s life according to some well-defined rules and however old-fashioned my standpoint may seem, it’s quite possible that without these I would not be able to perform all the duties that go with the rank of captain of the family. Our life – complicated and sometimes inextricable as it is – would become even more tangled. For a fleeting moment I imagined a situation where all members of the family would do whatever and whenever they wanted to… never have I shood a notion away so quickly.
Unruly rules
Nowadays everything revolves around one’s children and their needs. There’s so many diffent ways to bring up children that we can barely count them. The online world is flooded with – often completely contradictory – pieces of advice and everyone is busy trying to comply with some of them, for fear they do something wrong that damages both their children and them. I tend to think that the real problem occurs if we switch the roles and give up rules because we are afraid to confront our children and to tell them that we are the grownups and the quality of their adult lives greatly depends on us, even if our stricktness now strikes them as unfair.
It is mostly BigBoy and BigGirl who are at the recieving end of these rules. They are the ones who are showing example (both good and bad) to MiddleOne and Fourth, and LittleOne is… well, the Dictator. Right now it is his/her biorhythm that shapes the rules of our daily lives. This is what make these rules unruly: though their core content rarely varies, they are constantly adjusted according to the current central figure.
I’m not driven by narrow-mindedness or the need to exercise my authority when I’m making up these rules, instead I’m trying to provide a liveable environment for my children and ourselves while making the boundaries as wide as possible.
How does it work in practice? There’s no democracy when it comes to choosing food. I’m not cooking different meals for all five, they could always find something about it that they don’t like. Food is there for us to eat it. There are seven days in a week, each day I would make something especially for one of them and the rest of them will eat it or stay hungry.
Common activities are c-o-m-m-o-n, even if one of them finds them boring. So could we, but we can’t always make all of them equally happy, considering we are a large family. Naturally, it isn’t always the smallest we are aiming to please, but they are the bottleneck. Going to a museum might be interesting for the eldest ones, but it’s less engaging for the three smaller ones and it’s usually the path of least resistance I am taking. One could of course complain about this, but there wouldn’t be much a point.
It is quite difficult to convince LittleOne not to take paintings off the walls at exhibitions, so when the smaller ones are playing in a playground, BigBoy and BigGirl would read a book (or look visibly bored, or maybe give in and join the game on the level of their younger siblings) while waiting for them to finish, which is – quite frankly – a lot safer than stealing pictures.
Someone with a single child can allow themselves the luxury of letting their child leave his toys lying around at the end of the day, given that he’ll probably use the same ones the day after and they probably don’t take up much space either. The same thing would simply be impossible with five children without finding ourselves standing ankle-deep in LEGO and the likes. I’m really ruthless about this: any toy that doesn’t find its way back where it belongs gets taken away for a while because a bad example sticks, more so than a good one (who gets this?). Putting their toys away after they’re done using them is the children’s task, and I only care about the results, not about who took them out and failed to put them back.
Silence is a precious asset in our family, therefore there’s silence during nap time in the afternoon. Those who can’t be silent must sleep and those who can don’t have to. Lo and behold, it works and they can keep themselves occupied in silence, all they need is sufficient motivation.
Conclusion
To tell the truth, I don’t really care about the preachings in parenting books about rules becoming obsolete, only if their author has at least four children or is willing to spend a day with me in the firing line and admits that the advice given in these books becomes less and less useable with the number of children increasing. All the idealistic recommendations are worth just as much as they are applicable to a family with five kids. And with all due respect, there’s very little literature with useable information out there, while the rules I enforce in our family keep it going without causing anyone any psychological damage, and without these I would’ve long given up.
Really thought-provoking piece! I’m going to have to keep this in mind for any future children 😉
Hello Amanda,
Thanks for stopping by.
I know this post is not conventional, but this is my opinion and I hold by it.
Have a nice day.
A really great post! I agree, having just one child is a total different thing than having two or more. And I agree on setting boundaries. I, too, don’t want to exercise my authority by setting up rules, but also to make it easy for my child and our family to get along together.
Hello Crissy,
Thank your for stopping by my blog and thank you so much for your comment.
Have a nice day.
Szia!
Mindig nagyon tetszenek az írásaid, de ehhez most külön szeretnék gratulálni. Bár nekem csak egy (nagykamasz) gyerekem van,de a leírtakkal teljesen egyetértek. Ha nem szabunk határokat meg lehet nézni hova jutunk- láthatjuk is sok esetben. És itt nem csak a család “működése” a cél, hanem, hogy élhető maradjon a világ, mert a most felnövekvő generáció (óvatos leszek) 70%-a mindent azonnal de egyszerre és “ingyen” akar. Szóval szívemből szóltál a szabályok miatt 🙂 További sok sikert az életben! Üdvözlettel: Reni
Kedves Reni!
Nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám és írtál nekem.
Én is csak azt tudom mondani, hogy teljesen egyetértek veled, bennem van egy kis félsz a jövő generációjával kapcsolatosan. Tudom, hogy változik a világ és vele együtt minden, de azért kellenének biztos pontok, amelyek erőt, biztonságot adnak az élethez.
Szép napot kívánok neked.
Barbara
That’s a such a lovely compliment from your friend. Keep raising amazing humans.
Hello,
Thanks for stopping by and leaving comment.
Have a nice day!
I have four kids and I agree that one vs four is a totally different thing. I really haven’t put much thought into rules vs. boundaries, but I do what works for us. And the cooking different dinners for each child is crazy. I know someone that does this and I think it’s nuts to make three different dinners each day because each one wants something different.
Hello Erlene,
Thanks for stopping by my blog.
You seem to have a great family.
As to the cooking – I absolutely agree with you.
Have a nice day.
Even if the family is small there has to be rules…as long as the rules are fair then that is fine with me
Hello,
Thank you so much for stopping by and leaving comment.
I agree with you.
Have a nice day.
Teljesen egyetértek! Egy gyermekem van még, de ha nem vagyok következetes, akkor a káosz, de egy (számunkra) élhetetlen élet kezdene kibontakozni. Egy-két dologban következetlen voltam az elején (főleg alvással kapcsolatban), és meg is lett az eredménye. Most igyekszem visszatérni a “helyes mederbe”, és működik 🙂
Szia!
Köszönöm, hogy ellátogattál a blogomra.
Szerintem már egy gyereknél is jó felállítani bizonyos kereteket, pláne, ha több is van/lesz. Az ember könnyen hiheti, hogy neki anélkül is menni fog, és biztos van erre is példa, de az nem én vagyok. Öt gyerek az tömeg és ha nincsenek szabályok, élhetetlen az életünk.
Üdv: Barbara
“A családunk életvitelét befolyásoló szabályokat nem szülői kicsinyességből hozom, hogy az erőmet fitogtassam, hanem, hogy élhető életteret biztosítsak a gyerekeimnek és magunknak, a korlátokat pedig olyan tágra szabom, amennyire csak lehetséges.”
Nagyon köszönöm ezt a cikket, tökéletesen leírtad, amit én is vallok. fenti idézettel különösen egyetértek. Szabályok állítás és betartatása nélkül biztosan megbolondulnék a négy gyerek mellett, így viszont egész élhető az életünk. Arról nm is beszélve, hogy én még azt tanultam, hogy a gyereknek igenis szüksége van bizonyos korlátokra, hogy biztonságban érezze magát. Vagyis akárki akármit mond, bizony még a gyerekek is tudják, hogy a szabályokra szükségük van.
Kedves Mariann!
Köszönöm, hogy benéztél hozzám. Nagyon jó látni, hogy igenis vannak édesanyák, akik nem félnek a szabályoktól és nem a szeretetlenség jelét látják benne, hanem a következetességet és egy élhető élettér alapjait.
Szép napot neked.
Barbara
Szia,
Már többször vissza olvastam ezt a posztot, annyira tetszik és maximálisan igaz minden egyes szava. Én sok dologban tudtam eddig következetes lenni, de volt olyan is amiben nem, viszont egyre jobban megy a határ húzás és most pl a kaja kérdésben is határt húztam, azt eszik ami van ha nem tetszik akkor így jártak 😉
Miután már nem kicsik(9,5 nagy lány, középső 8 lesz legkisebb meg 7) egyre több olyan feladatot adok nekik amit még tudnak csinálni. Ebből persze néha lázadás van, de ez van 😉
Mégegyszer nagyon köszönöm ezt a szuper posztot 🙂
Kedves Timi!
Köszönöm, hogy benéztél hozzám és ilyen jó véleménnyel voltál erről a posztról.
Határokat húzni mindig nagyon nehéz, legyen szó bármilyen életszakaszról. Mindig azt érezzük a legnehezebbnek, amelyben épp benne vagyunk. A következetesség nem egyenlő a szülői hatalomfitogtatással, csak egy út a normális családi élet felé.
Üdv: Barbara
Egyetértek, nàlatok mi működik abban az esetben ha szabályszegés van? Bünti v. Következmény?
Szia Barbara!
Jó kis írás ez is, nagyon tetszik.
A főzéssel kapcsolatban kérdezném. Tényleg “éhen marad”, aki nem szereti, amit főztél? Kap pl. hideg kaját, vagy bármi mást helyette?
Én már teljesen kiakadok a sok válogatáson. Egyszerűen alig van olyan étel, amit megesznek. Zöldség gyakorlatilag nulla. Pedig mi imádjuk a párommal minden formában.
Ha a rizsben egy pici zöldség van, már bele se kóstolnak.
A 3 éves kisfiam gyakorlatilag szénhidraton él. Ha fejre állok akkor is. Kenyér, üres tészta, még a pizzáról is leszed mindent.
Nagyon el vagyok keseredve. Van valami jó tanácsod?
Köszi, Gréta